Szil

2012.07.02-11 Nyaralás Toloban

2012. július 2-án hétfőn indultunk, az út Budapestről kb. 26 óra volt.

Tolo a Peloponnészoszi félsziget kedvelt üdülőfaluja, a görög autóbuszos kínálatok közül a legtávolabbi célpont, de a legtöbb látnivalót kínáló térség is egyben. De hát valamit valamiért...

Az utazás időpontját, a július első hetét abban a reményben választottam, hogy talán még nincs nagy hőség és zsúfoltság (sem a határon, sem a strandon), és a last minute árak is kedvezőbbek. Érdekes módon Toloban nagyon kevés turista volt. Az ilyenkor megszokott esti hömpölygés helyett csak néhányan lézengtek. Nem tudom, hogy ez a válság miatt van, vagy még nem érkezett el a főidény. A görög sztrájkokról rengeteg tudósítás szólt év elején, sőt az a hírt kelt szárnyra, hogy a nyaralók sorra mondják le a görögországi lefoglalt útjukat, ez egy kissé el is bizonytalanított az utazásban, de az vigasztalt, hogy a korábbi években is volt sztrájk, ami abszolút nem befolyásolta a nyaralásunkat.

Tolo, ahogy először megpillantottuk a buszból:

Tolo fentről a hegyoldalból:

A part a kora reggeli nyugalomban:

Este a kikötő felől fotózva:

Homokos strand:

Tolo egy öbölben fekszik, a homokos strandtól egészen a kikötőig el lehet sétálni, a kikötő után viszont már sziklák zárják le a partszakaszt. Gyönyörű kilátást nyújt a szemben magasodó két sziget. Érdekes, hogy a part menti házakat egészen a tenger mellé építették, így keskeny parti sáv maradt. A sétálóutcán több tavernát találunk, mi az Ilias tavernába tértünk be, amely családi vállalkozás. Ilias és a fia tálalja a vendégeknek az ételeket, az asszony pedig főz. Ilias, a családfő igazi görög vendégszeretettel csábította be vendégeit vacsorázni. Olyan szeretettel, barátsággal fogadott minket, mintha ezer éve ismerősök lennénk. Még magyar nyelvű menü is segítségünkre volt. Sőt Ilias is kedveskedett néhány magyar szóval. Muszakát és lecsós kolbászos ételt fogyasztottunk, ami annyira ízlett, hogy másodszor is beültünk ugyanerre. Első alkalommal Ilias fehérbort és görögdinnyét hozott ajándékba, második alkalommal pedig vörösborral kínált, az ouzo-t pedig már el se fogadtuk.

Tolo utcája este:

A Yannis apartmanban töltöttük a hetet. Az apartman igazán kedvező elhelyezkedésű, hisz 50 m-re délre a homokos strand, 50 m-re jobbra a pékség, mellette az élelmiszer bolt, 50 m-re balra pedig gyrost lehetett kapni. A tisztaságra nagyon ügyeltek, minden nap jöttek takarítani, lepedőt húzni. A hátránya viszont, hogy zajos, legalábbis a földszinten. Első két éjszaka alig tudtunk aludni. Hol egy berregő motor, máskor egy teljes hangerővel zenét hallgató „hupákolós” autó, hajnalban a szemetet összedaráló kukás. Az esti teraszon ücsörgést pedig megkeserítette a sok csípős szúnyog. Gyorsan be is kellett szerezni a közeli boltból benti konnektoros, és kinti füstölős rovarirtót.

A megunhatatlan gyros:

A stranddal szemben Koronisi szigete.

(Már bánom, hogy nem mentünk át ide vízibiciklivel)

Videofelvétel a strandról:

Strand kora reggel:

Ezekből a kaktuszokból hoztam haza néhányat, de sajnos mind elsárgult.

Belvárosi templom és a harangtorony:

Este a kikötőnél:

Az egyik legszebb panorámával büszkélkedő étterem:

De nekem még ennél is jobban tetszett ez a terasz, amely benyúlik a tengerbe:

Este még hangulatosabb, amikor mécsesek pislákolnak az asztalon, a háttérben pedig a kivilágított kis sziget:

Egyik este elhatároztuk, hogy felgyalogolunk a hegyoldalban lévő kis kápolnához:

Csodálatos innen a kilátás:

A kemping mögötti hegyoldalból fotózva:

Éjszaka gyönyörködtünk a teliholdban:

Amikor első nap megpillantottam a teliholdat, élénk narancssárgán világított a tenger felett, persze akkor épp nem volt nálam fényképező, így másnap már készültem, hogy lencsevégre kapom, de már nem volt olyan óriási, mint előző este, csak egy kis fénypont:

A videofelvétel sokkal jobban vissza tudja adni, milyen volt élőben (és itt még a tenger morajlását is lehet hallani):

A strand egyedül csak vasárnap volt zsúfolt, amikor a környékről a helyiek lejöttek autóval.

Strand Asini felől fotózva:

Majdnem minden nap átúsztunk a szomszédos kis öbölbe:

ASINI

A tábla is jelzi, hogy a félszigeten található Asini ókori fellegvára:

Várfal a nyugati oldalon az öböl szélén:

Északi kapu:

Keleti bástya:

A part a félsziget túloldalán:

A város látképe a félszigetről:

NAFPLIO

A Koritnthoszi-félsziget egyik legszebb városkája, mely csodálatos fekvésű és látnivalókban gazdag hely.

Az odautazásunk során a főútról már messziről lehetett látni a 216 méter magas dombra épült Palamidi várat. Ahogy a buszból először megpillantottam a hegy lábánál elterülő települést:

Nafplio városát Poszeidon fiáról nevezték el.

A hangulatos kis városkát érdemes helyi buszjárattal felkeresni. Tolótól 12 km, innen óránként indul busz, és több helyen is megáll, vagyis ahol leintjük. Mivel az apartmanunk a főút mellett volt, így nem kellett messze menni, hogy leintsük a zöld légkondis, modern helyi járatot. Az idegenvezetőnk meghagyta, hogy ne kérdezzük meg a sofőrtől, hogy ez a busz valóban Nafplioba megy-e, hiszen könnyen félreértésekbe kerülhetünk, ugyanis görögül az „igen” azt jelenti „ne”. Tehát eme eldöntendő kérdésre azt felelné a sofőr, hogy NEEE, erre szegény magyar turisták még a végén leszállnának a buszról. Egyszerűbb, ha nem kérdezünk semmit, csak leintjük a Nafplio feliratú helyi buszt, és felpattanunk. Ez elég szokatlan, kissé hitetlenkedve ácsorogtunk a főút mellett, vajon tényleg megáll majd? Így történt. De nem csak ebben voltak rugalmasak, hanem a buszjegy kifizetésében is. Nem kellett a sofőrnél sorakozni a jegyért, hanem erre volt egy külön személy, aki odajött, és átadta a jegyet 1,60 Euró fejében. Nem volt gond az apróval sem, hiszen rollnikban álltak neki a centesek, meg az eurók. Nagyon kényelmesen utaztunk, ráadásul közel 20 perc alatt oda is értünk. Érdekes volt, hogy szinte mindegyik magyar utastársunk pont ezzel a 8:15-ös busszal ment. Azért választottuk ezt a szombati napot, mert ekkor volt piacnap. Persze azt nem kérdeztük meg, merre van a piac, hiszen úgy képzeltük, hogy a kikötőnél lesz. El is rohantunk arrafele, de piacnak semmi nyomát nem leltük. Kérdezősködtünk helyi árusoktól, de nem tudtuk, hogy angolul mit jelent a piac, a német Markt szót pedig nem ismerték. (Amúgy angolul Market, ezek után egy életre megjegyeztem…) Átrobogtunk a fél városon, de a kora reggeli órák miatt elég kihaltnak tűntek az utcák.

A felkelő nap sugarai benyúltak a szűk kis utcácskákba, igazán kellemes mediterrán hangulat volt.

Philellinon tér, a szabadság emlékművel:

A piacnak viszont nyoma sincs. A többi magyar turista is eltűnt a szemünk elől. Kénytelenek voltunk felhívni az idegenvezetőt, aki nem bonyolódott részletes magyarázatba, csupán annyit mondott, hogy a buszvégállomás utcájának végén balra forduljunk. Mi meg először épp ellenkező irányba indultunk. A palamidi erőd előtti utcában végül ráleltünk a helyi piacra. Már messziről lehetett hallani az árusok hangos kurjongásait. Én nem ilyennek képzeltem a görög piacot, hanem olyan „lengyel piac”-szerűnek, hogy szinte mindenféle lim-lom megtalálható lesz. Itt élelmiszert árultak a helyi termelők. A járda mellett balról és jobbról az út mentén sátorokban árultak zöldségeket, gyümölcsöket, illetve a halászok a frissen fogott zsákmányukat.

A keskeny járdán tolongott a sok nézelődő. Az árakat nem kellett megkérdezni, mert kartonpapírra szinte mindenütt ki volt írva. Legszívesebben mindenből bevásároltunk volna, de gondolni kellett arra is, hogy busszal vagyunk, és még előttünk áll az egész város bejárása, így amit veszünk, azt cipelni kell. Mivel jóval olcsóbban hozzá lehetett itt jutni a friss terményekhez, paradicsomot, paprikát, barackot, cukkinit vettünk, persze mindenből csak pár szemet. Egyik árusnál megláttam a narancsot. Érdekelt, milyen lehet az íze a görög nap érlelte narancsnak a Magyarországra importált éretlen gyümölcshöz képest. Miután egy idősebb árusnak bemondtam, hogy kérek 1 db narancsot, ő kedvesen nekünk adott 2 narancsot teljesen ingyen. Sajnos nem volt olyan finom, mert már túlérett volt, de akkor is jó érzés volt, hogy ajándékba kaptuk. A piacon olajbogyóból sem volt hiány. Sőt, házi készítésű olívaolajat is árultak műanyag flakonokban, de kicsit sokalltam a 6 eurót érte. Végül egyik árusnál láttam 5 euróért. Kitaláltuk, hogy megpróbálunk alkudni. Ki is vettem a pénztárcámból 4 eurót, majd bemondom, hogy csak ennyi pénzem van. Persze nem hittem, hogy sikeres lesz a művelet, így már az 1 eurós is ki volt készítve, hogy végül majd az eredeti áron kell megvennem. Simán ment az alku, odaadták 4-ért! Otthon rengeteg görög salátát készítettünk belőle.

A Kolokotronisz téren a lombos fák alatti parkban befaltuk a piacon vett gyümölcsöket. A park közepén látható Theodoros Kolokotronis lovas szobra, a görög szabadságharc kiemelkedő vezetője. Miután Nafpiloban visszaverték az Oszmán Birodalom támadását, Kolokotronis azt mondta, fellovagol a lovával Palamidi meredek lejtőjén, megünnepelve ezzel a győzelmet. Szobra ennek az eseménynek állít emléket:

A park mögött pedig a ma már kávézóként működő régi pályaudvar épülete egy régi mozdonnyal. A háttérben pedig a Palamidi domb meredek oldala látszik, tetején a várfallal:

Innen nem messze található Staikopoulos parkja, a szintén szabadságharcos Staikos Staikopoulos szobrával és a városkapuval:

A városkapu az Akronafplia erőd része volt, körben széles várárokkal. Egészen 1895-ig ez volt az egyetlen szárazföldi bejárat Nafplio városába. Eredetileg 1687-ben épült. 1896-ban lerombolták, 30 év múlva így a város bővülhetett. A közelmúltban átépítették az eredeti helyén: szemben a bírósággal a Akronafplia bástyája előtt.

A Grimani bástya 1702-1706 körüli időszakból származik, a második velencei uralom alatt a többi alsó fallal egyidejűleg épülhetett, amikor a velenceiek a török fenyegetettségtől akarták megerősíteni a várost. A velencei védjegy, a szárnyas oroszlán látható rajta.